Sikertelen-sikeres túrák (Göriach völgytúra)
Tanakodás és bizakodás a kinti időjárásban, a Hochgolling mikroklímájában. Sajnos nem jött be. Schladming felől közelítjük meg a hegyet, de hiába. Egy nagy parkolóban megállva a hegy lábánál, letörve figyeljük ahogy lent esik az eső. A hegycsúcs irányába felnézve együttes mondat hagyja el a szánkat: "De hát július van kérem szépen". Odafenn esik a hó és szépen lassan fehérbe burkolózik a hegycsúcs. Rövid megbeszélés után továbbállunk Mixnitz irányába, talán arra nem esik az eső. Utunkat szegélyező tisztavizű patakok jelenleg sáros gyorsfolyású folyókká duzzadtak, külön látványosságot szolgáltatva, melyeket néhány helyen meg is örökítettünk.
Azért nehogy simán menjen minden, néhány lezárt útszakasz vágja el utunkat Mixnitztől, de szép lassan minden megoldódni látszik. A felhő felszakadozik, kisüt a nap és lassan megérkezünk a faluba. Előzetes terveink alapján megnézzük a Medveölő-szurdokot, majd vissza, úgy 7-re akár le is érünk. Felfelé több általunk már ismert látványosság is fogad minket: Kis sziklatömb kilátó létrával az oldalán, kisebb vízesések melyek a 2006-os száraz évhez mérten óriássá nőttek, és néhány áthidaló létra mely megadja a kezdő érzést a szurdokhoz. Már majdnem a pénztárhoz érünk mikor egy lefelé tartó lány beszédbe kezd, csak hát mi nem értjük, pedig nagyon de nagyon mondja. Sebaj, haladunk tovább.
Mikor a pénztárhoz érünk akkor értjük meg mit is beszélt. A szurdok felújítás végett zárva. Éva és jómagam leülünk a padra, de a két Laci azért bemennek körülnézni. Jó negyed óra múlva térnek vissza, majd lassan kicsit bosszankodva, kicsit letörve indulunk lefelé. Ma ez se jött össze, így nem maradt más mint Laci barátom szavaival élve: BUTIKOLÁS, melynek Éva örült igazán . Útközben néhány sportbolt, majd Fürstenfeld-i bevásárló-parkoknál állunk meg, aztán irány haza. 2008 október 13. Újra úton Hochgolling irányába, jelenleg csak ketten Laci és én Gábor. A tavalyi úttal ellentétben most Göriach felől támadjuk meg a hegyet. Bizakodóak vagyunk, bár friss az idő, de süt a nap. 
Ahogy emelkedünk fölfelé, úgy emelkedünk a reggeli köd, s pára fölé, így csodás látványban lehet részünk. A völgyekben megbúvó tejszínhabra emlékeztető ködből kinövő 2-3 ezres hegyek látványa kényeztet minket. Bekanyarodunk a völgybe, ahol felkocsikázunk egészen az 1420 méteren található Vd. Göriachalm-ig (Hansalhütte) majd a parkolást és a már rutinszerű felkészülést követően útrakelünk. Hosszan a völgybe kacskaringózó kövecses úton haladunk előre a piros-fehér-piros jelzést követve. Utunkhoz csatlakozik a hegyből összecsordogáló és a kicsit feljebb található tengerszem által táplált patakocska is (Kalter Brunnen).
Lassan kényelmesen haladunk előre, közben beszélgetünk, és találgatjuk merre is mehet felfelé az út. Elérjük a következő hüttét 1985 méter Landawirseehütte (Épp bővítés alatt áll). Laci szerint túljöttünk, mert eddig nem kell eljönni. De tábla sehol, mely felvilágosítana merre s hol ágazik ketté az út. Ha már eddig eljöttünk, akkor menjünk tovább, hátha….! De semmi. 
Úgy fél órára lehet a gerinc tőlünk, akkor nézzük már meg, hát ha „az igazság odaát van”. Sajnos az igazság innét van, de a kilátás gyönyörű. Mint később kiderült a Trockenbrotscharte nevezetű gerincen jártunk 2237 méter magasan. A gerinc a szó szoros értelmében gerinc. Nagyon sokszor használjuk ezt a kifejezéseket, de ritkán állják meg ilyen formán a helyüket. 
Letáborozva a perem alatt egy szélvédett helyen élvezzük a napsütést, és bámuljuk az általunk eltévesztett hegycsúcsát jelölő keresztet. Lassan indulunk lefelé, és a már felfelé vitát okozó néhány táblát lefelé is rövid vitával hagyjuk el. 
A vita tárgya nem más, mint szerintem erre, vagy arra kell menni, de aztán mindig sikerül lebeszélnem a Lacit, (lebeszélő kézségemre rátesz az előző napok fáradsága is). Lefelé tartva megtaláljuk a szétágazó jelzést. A nagy beszélgetésünk alatt úgy eljöttünk mellette mint ha itt se lett volna. Bár más beszámolók és képek tanulsága szerint lennie kellet volna itt egy táblának, mely jelenleg hiányzik. 
Na mindegy majd legközelebb. Lassan, de biztosan elérjük a magánhüttéket és vele együtt a parkolót is ahol az alábbi mondat hagyja el a szánkat:
Igazából az ilyen elsődleges célját el nem érő túrákat sikertelennek nevezzük, pedig itt a kikapcsolódás az aktív pihenés a lényeg, melyet néha hajlamosak vagyunk elfelejteni.
