Horvátország - Plitvice
Bár a trekking szó angol eredetű és jelentése hegymászást, magashegyi túrázást jelent manapság többféle kirándulásra is használják így egyéb kirándulásokat is be fogok mutatni.
2006 májusában családdal és barátokkal elhatároztuk, hogy a mások által is dicsért Plitvicei-tavakat megtekintjük. Indulás reggel 6-kor Zalaegerszegről a pontosan 300 km-re lévő tavakhoz.
Az országot Lenti fele egész pontosan a Rédicsi határátkelőnél hagytuk el, mivel mindenki a benzinárat hangoztatta (annyival nem olcsóbb). Lendván és Csáktornyán áthaladva Mala Subotica-án hajtottunk fel az A4-es autópályára, egészen Zágrábig ahol pár kilométerre A3-asra majd Botinec-nél A1-es autópályára váltottunk. Karlovacnál egy tábla irányított le az autópályáról az 1-es (E71) főútra melyről már le sem kell térni. Ez az út falvakon visz át ahol még mindig látni a háború sújtotta házakat. Rengeteg golyónyom, elhagyatott házak, autók.
Mikor elértük a Plitvicei-tavakat a 2-es számú parkolóban tettük le autóink. Rövid evés-ivás után a pénztárnál megvettük a nem éppen olcsó jegyeket majd egy felüljárón át lementünk a buszokig. Ezek nem a szószerinti buszok bár belső kialakításuk busz, hanem Mercedes Unimogok két hozzácsatolt kocsival olyan mint a vonat. Egy ilyen busz vitt fel minket a tavak legmagasabb pontjára. Innen kiépített útvonalon néha kavicsozott ösvényeken kellett haladni. 
Az út cölöpök, gerendák és deszkákból épített 1-1,5 méter széles úgymond deszkajárda mely a tavakon át kacskaringóznak mindig igyekezve a vízesés legszebb oldalát bemutatni. Maga a Plitvice több egész pontosan 16 tó együttese melyet kisebb nagyobb vízesések kötnek össze a tavak között lévő szintkülönbségeknek köszönhetően. Mikor elindultunk az utunk első részén egészen kicsike vízeséseket láthattunk majd ahogy haladtunk lefele az épített úton egyre nagyobbak és nagyobbak lettek. 
A vízesések magassága mellett néhol a szélessége is jelentősnek mondható ezzel is ámulatba ejtve minket. A legnagyobb tóhoz érve egy hajóra szálltunk mely kb. 20-30 perc alatt vitt át minket a tó egy másik pontjához. Itt néhány vendéglő fogadott minket ahol kipihenhettük magunk kicsit. Tovább haladva újabb vízesések és egyre nagyobb halak társaságában felmerült a nagy kérdés: Ki mennyi halat tudna ebből megenni. Egy pár lépcső lefelé és már is a legnagyobb vízeséshez értünk mely előtt rövid sorbaállás után mi is fényképezkedtünk.
Utolsó tó fölött áthaladó deszkajárda és egy szerpentinen gyaloglunk felfelé mivel az utolsó tavak kb. 150 méterrel lejjebb vannak mint az út. Felérve a peremre újra végigtekinthetjük azt az utat melyet 5 órával ezelőtt kezdtünk el. Rövid séta a sziklaperemen és már is az egyes parkolóban vagyunk de a kiválasztott jegyfajtának köszönhetően a busz visszaszállít a kettes parkolóhoz. 
Itt mindenki kényelembe helyezte magát a szegélykövön és önfeledt evésbe-ivásba kezdett. Miután pihentünk már csak a 300 kilométeres autóút volt előttünk melyet az autópályán hamar kényelmesen letudtunk.
Bár mindenki szabadkozott, hogy a világ egyik legszebb helye ahol járt de nem mostanában jönne vissza. Úgy másfél év távlata után újra megnézném ezt a csodát.
